Mi az az emo és kik azok az emosok?

  Gondoltam összeollózok innen-onnan és felrakok egy kis ízelítőt az emosokról, mivel ez az oldal leginkább anyákkal és gyerekekkel foglalkozik ez pont témába vágó! Tehát ajánlom a 11-16 éves gyerekkekkel "rendelkező" szülőknek. :) Nem olyan durva ez a stílus, de azért jó oda figyelni!!!

Az emo eredetileg zenei stílus volt a 80-as években. Az emotional, azaz az érzelmes hardcore Washingtonban alakult ki az egyre durvább New York-i hardcore ellenáramlataként. Az emocore zenekarok – például a Rites of Spring, akiktől állítólag az emo kifejezés is származik – a szakirodalom szerint dallamosabb zenét játszottak. Ebből azoknak, akik nincsenek mélyen beágyazva a szcénába, persze annyi jön le, hogy az emocore-osok pont ugyanúgy daráltak a gitárjaikon, mint kemény zenében utazó haverjaik Amerika-szerte. A hasonlóságot aztán a történelem is igazolta, amikor a 90-es évek elején az egész egyszerre tűnt el.

Az emo 5-6 évvel később feltámadt, aztán most pár éve harmadszor is, hogy popos fordulatok után olyan, szerelmi problémákról és világfájdalomról éneklő tinizenekarokba torkolljon, mint a Taking Back Sunday, a My Chemical Romance vagy a Funeral for a Friend.

Vannak emók, akik a fenti zenéket hallgatják, vannak, akik a divathullámot jó érzékkel meglovagoló német Tokio Hotelt, sőt vannak, akik skát. Vagy semmit, mert úgyis mindegy. Ez ugyanis a lényeg. Hogy az élet szar. Az embernek a mindennapi őrületben a mély érzések, a világ keserűségében való elmerülés, a melankólia, a versírás maradnak társául.

Az emót egyébként nagyjából abban a korban hagyják abba a srácok, amikor az előző generációk éppen kezdtek cure-osok, depeche-esek, alterosok lenni. Aki ma 17 évesen még emós, az valamit nagyon elrontott, és kiútnak valóban csak a befalcolás marad.

Akinek viszont 13 évesen még nincs vastagon kihúzott szeme, arcba fésült haja, szegecselt öve, szűk, női csípőfarmere, hát az tényleg csak egy plázabiccs lehet.

Az emo 12 pontja
Nem, nem csak lányok lehetnek emósok. Annyi, hogy az emo fiúkat és lányokat nem sok különbözteti meg egymástól. Az emo boyok ugyanolyan testre tapadó pólót, kitűzőket, halálfejmintás kendőt vagy táskát, feltupírozott, szembe fésült hajat, női farmert és szájpiercinget hordanak, mint az emo görlök.

Hiba volna a nemeket szexuális szokásaik alapján megpróbálni elkülöníteni. Az emóknak ugyanis olyannyira fontosak az érzelmek, hogy azokat adott esetben saját nemükön vezetik le. A lényeg ugyanis az érzékenység, amit nem korlátozhatnak olyasmik, mint az elsődleges nemi jegyek. A magyar és külföldi oldalak tömegével mutatnak be egymással csókolózó emo kideket, amit az emo görlök állítólag nagyon szexinek tartanak.

A magyar oldalak jó részén pontosan ugyanaz a hosszú használati utasítás olvasható, amelyből kiderül, hogyan néznek ki, miket gondolnak, hogyan viselkednek az emók.

Az emo passzívan lázad: "Az igazi emosok sokat gondolkoznak az élet dolgain, gyakran filóznak olyan dolgokról, amik az emberi érzelmekkel, a léttel kapcsolatosak. Szokatlan öltözködésük és hajviseletük felhívja a figyelmet arra, hogy vannak ilyen fajta lázadók is. Az emberek nemtörődömsége ellen lázadnak tulajdonképpen, egyfajta segélykiáltás, hogy velük is kell foglalkozni."

Az emo nem eszik állatot: "Az Emokra jellemző még, hogy legjava vegetáriánus, az állatok iránt érzett szeretet miatt."

Az emo szomorú: "Minden EMO-s tudja, hogy milyen az amikor, semmi nem jön össze, és jobb nem látni a világot."

Az emo nem öngyilkos, csak néha!

Az emós kultúrában lényeges még az öngyilkosság, amit onnan lehet tudni, hogy a legtöbb szájt megmagyarázza: azért, mert emo vagy, még nem kell felvágnod az ereid. Bár valószínűtlen, hogy az emósok a szegény kóbor kutyák láttán tömeges öngyilkosságot követnének el, és különben is, nyolcra haza kell érniük. Azért meglepő volt hallani, hogy a befalcolás nem csak a divat része. Egy 14 éves lány mesélte, hogy emós unokatestvére sikeres öngyilkosságot követett el, mert elhagyta egy emós fiú.

Rövid útmutató arról, honnan ismerhető fel rögtön egy emós honlap.

Az oldal legelején elküldik a francba azt, akinek nem tetszik, amit lát.
Az egyes mondatok végén X-ek szerepelnek, ami a straight edge nevű antidrogos és alkoholellenes hardcore-mozgalom jele, és senki sem tudja, pontosan miért került az emós szimbólumok közé.
Bemásoltak néhány verset (Ady).
A képeken önmagát felülről vagy tükörből fotózó androgünök képei láthatók, vagy a saját, csámpásan álló lábukról raknak fel fotókat. Esetleg fejbelövést imitálnak a kamera előtt.
Fiatal fiúk csókolóznak.

Az emo divatja egyébként kitermelte harcos ellenfeleit, akik anitemo oldalakat üzemeltetnek, antiemo filmeket készítenek, sőt antiemo ruhákat árulnak, úgyhogy a kör bezárult. Dönteni kell...

Ezt a cikket teljes termedelmében a www.testunklelkunk.hu/ ről szedtem. a pontos elérési út:www.testunklelkunk.hu/mi-az-az-emo-es-kik-azok-az-emosok--cikk

 

viccek

Címkék: vicc

2009.07.09. 21:23

Gondoltam ne csak  képek és videók legyenek. Itt van pár vicc...lehet szarok, az is a cél...

A háború vége felé, 1945 tavaszán, a nagy sorban állások idején Tasziló, a volt gróf is türelmesen várakozik egy élelmiszerbolt előtt. A sor egyre csak nő, egyre több ember jön, mindenki türelmetlen. Egyszer Tasziló véletlenül hatalmasat szellent.
Teljesen megszégyenülve érzi magát, azonnal kilép a sorból és elindul. Néhány lépés után észreveszi, hogy követik. Hátrafordul és döbbenten látja, hogy a sor egy része elindult utána. Kétségbeesetten futásnak ered, de nem bírja sokáig, a harmadik utcasarkon összeesik. Ekkor utolérik a többiek és lihegve mondják:
- Az Istenért, uram! Nem akarjuk bántani, csak azt mondja meg, hol vette a babot!

- Kivel beszélsz másfél órája a telefonon? - kérdezi a férj a feleségétől.
- A barátnőmmel. Éppen azt meséli, hogy influenzás és olyan rekedt, hogy nem tud beszélni.

Egy texasi férfi bemegy Londonban egy gyógyszertárba és kérdezi a patikustól:
- Mondja, van maguknak valamilyen amerikai borotvapengéjük is, vagy csak ez a Wilkinson?
- Nos, uram, feleli türelmesen a patikus - a Wilkinson a legjobb sebészeti eszközöket és pengéket gyártja már Waterloo óta.
- Felőlem akár Noé bárkája óta is gyárthatják, hogyha nem elég jó!
- Biztosíthatom róla, uram, hogy ez kiváló minőségű! Tavaly a feleségem véletlenül lenyelt egy pengét, és az miután elvégzett rajta egy mandulaműtétet, egy vakbélműtétet, körülmetélte a kertészt, kiherélte a szomszédot, levágta a postásnak két ujját, én utána még tízszer tudtam vele borotválkozni.

- Szóval ön azt meri mondani, hogy a kéziratom silány fércmű? Hát vegye tudomásul, ha Jókait, Mikszáthot, Móricz Zsigmondot már régen elfelejtették, az én könyvem ott lesz minden család könyvespolcán!
- Akkor lehet. De addig nem.

Rendőr

Címkék: videó vicces

2009.07.08. 18:46

Minden féle, rendőrös dolgok

Diszkó patkányok 13

Címkék: diszkó szánalom patkány

2009.07.08. 16:00

Fasza csávók

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csaj: "Jéééé! Valami keményedik itt a kezemnél (lehet nem is homo?)"
Baloldali csávó: "Minek ide ez a csaj? Ez az én pasim, na nem baj, most vágjunk jó pofát.."
Jobboldali csávó: "A fenébe! Most biztos azt hiszi, hogy miatta áll...minek kell ez a csaj ide? (de csak mosolyogj szépen...)"
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sexy girl wears sexy pink clothes.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

lll

 

Vicces videó 2

Címkék: budapest tv videó vicces

2009.07.07. 21:18

Budapest TV 3

Címkék: budapest tv videó szánalom

2009.07.07. 21:10

Történet

Címkék: valóság hihetetlen szánalom

2009.07.07. 20:45

Muszáj vagyok, egy velem megtörtént dolgot elmesélni, mostanig nem tudom hova tenni.

Az történt, hogy egy ismerősömet vittem ki a buszállomásra Budapesten. Mikor ez megtörtént, gondoltam, kiveszek egy kis pénzt ez ATM-ből, de nem ez a lényeg, a lényeg az hogy az ATM-ből nem messze ült egy öreg néni (sötétebb bőrű) és mondja segítsek, nem tudtam hova menekülni, mert sor volt az ATM előtt...így meghallgattam mit akar.

Azt mondja nekem, hogy a nála lévő lapon vannak betük és felkéne hívni valakit, mondtam bocsánat nincs apróm. Mondja nem is kell, mert nála pénz van, csak nem tudja elolvasni.
Ez kissé fura volt számomra, de mondtam adja oda a papírt, megnéztem és mi volt rajta??? 278:2*** szóval nem BETÜK, hanem SZÁMOK! Egy telefonszám. Nem tudtam felfogni, pontosan mit is látok és mi is ez, gondoltam kandikamera, már majdnem kerestem a kamerát, mikor rájöttem ez nem átverés, nem, ez a kibaszott magyar valóság!

Hát bepötyögtem neki egy útszéli t.fülkébe és még előkotortam neki úgy 100 Ft-t, mert láthatóan, nem volt elég ami nála volt... na mindegy. Szóval, aki tud erre mondjon valamit.
 

 

Diszkó patkányok 12

Címkék: diszkó szánalom patkány

2009.07.06. 18:14

Sugárzik az értelem, mint Csernobilban a radioaktív anyag.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Király vagyok!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szép pár

Csodasövény

Címkék: videó hülye szánalom

2009.07.06. 12:56

Igazi kihagyhatatlan ajánlat, csodasövény!! Ilyen nincs, csak most és csak nektek és csak itt.

Teszt 1: epres csoki

Címkék: teszt csoki

2009.07.05. 22:09

Ahogy mondtam, a nevető harmadik, azonnal munkába áll.

Azért, jó ha tudjátok, hogy a NH nem lustálkodott a nyáron. Erre példa, hogy tesztelte a csokik egy fajtáját, ahogy a címből is kiderül az epres csokikat.

Kezdjük is.

Helyezet Csoki márkája Ára*
7. NorbiUpdate2 250
6. Jackpot 90
5. Tibi 200
4. Ryelands (Tesco) 140
3. Americana 105
2. Boci 240
1. Milka 270

*Az árak forintban értetődnek és csak az arányokat akartam vele kifejezni. Az árak boltonként eltérhetnek.

Összeségében, én az Americana-t tartottam a legjobb Ár-Minőség arányak, de felhívnám a figyelmet, hogy a sima belőle szar. A Tesco-s csoki közel olyan jó mint az Americana.

 

blog

Címkék: blog

2009.07.05. 21:55

Tisztelt egybegyűltek

Örömmel értesítelek titeket, hogy a blog megint életre kell. Első dolgom az volt, hogy a szavazást lezártam, Összességében jól sikerült.

 

A nevető harmadik stábja azonnal munkához lát.

blog szünet

Címkék: blog

2009.06.23. 09:57

Tisztelt mindenki

Sajnálattal közlöm, de mától 2 hétig nem lesz a nevető harmadik stábja gépközelben. A mai napon még lehet, hogy rakok fel valamit, de ez nem biztos. A nyáriszünet után, változatlanul folytatódik a munka és a nevetés.

 

Addig is hírdessétek, hogy mily jó a blog.

Időközben készült 2 banner a blognak. Aki akarja vigye.

<p><a href="http://dpatkanyok.blog.hu/"><img alt="" src="http://kepfeltoltes.netmaffia.hu/files/wr3t6h6tl8fyyjnekcnd_www.netmaffia.hu.png" /> </a></p>

 

 

 <p><a href="http://dpatkanyok.blog.hu/"><img alt="" src="http://kepfeltoltes.netmaffia.hu/files/udtjki0jwzhxm6kd6eih_www.netmaffia.hu.png" /> </a></p>

 

 

 

 

Így nézki a banner és mellette a kimásolható kód.

 

Megafos 2

Címkék: videó vicces szánalom

2009.06.22. 22:12

Diszkó patkányok 11

Címkék: diszkó szánalom patkány

2009.06.22. 16:11

Egyre nehezebb képeket szereznem, a jó kis forrásaim valamiért elapadnak. Biztos letíltanak, nem kell aggódni lesznek képek.

Csak fiúk voltak?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó sok sör fogyott...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hattttalmas egetrengető buli lehetett.

Vicces 2

Címkék: videó vicces

2009.06.22. 10:12

Budapest TV 2

Címkék: budapest tv videó szánalom

2009.06.21. 17:40

no comment

 

Írás 1

Címkék: hülye vicces írás szánalom

2009.06.21. 12:13

Mostantól kezdve lesz egy olyan ravatom, hogy vicces írások, vagy szánalmas írások.
Most egy jó írás adok nektek. Kicsit túlzás, nem hiszem hogy valós, sőt, de azért jó pofa.

 

Hülye bunkó

Ültem az asztalomnál, amikor eszembe jutott egy függőben lévő telefonhívás, amit még el kell intéznem. Elővettem a noteszem, megkerestem Robin számát, és tárcsáztam. Egy férfi hang válaszolt kedvesen: "Halló?" Udvariasan mondtam: "Itt Patrick Hanifin. Beszélhetnék kérem Robin Carterrel?" Alighogy befejeztem, a kagylót lecsapták. El sem hittem, hogy bárki ilyen bunkó tud lenni. Megkerestem Robin számát a telefonkönyvben, és felhívtam a helyes számon. Kiderült, hogy véletlenül az utolsó két számot felcseréltem.

Miután beszéltem a barátommal, úgy döntöttem, hogy újra hívom a fickót. Amikor felvette a telefont, beleüvöltöttem, "Hülye bunkó!" majd lecsaptam a kagylót. A noteszomba telefonszám mellé írtam: "hülye bunkó" és betettem az asztalfiókomba. Az elkövetkezendő hetekeben, amikor rossz passzban voltam, csak felhívtam, lehulyebunkóztam, és lecsaptam a telefont. Ettől mindig felvidultam.

Még abban az évben a telefontársaság bevezette a hívószámkijelzést. Ez nagyon fájdalmasan érintett, mert abba kellett hagynom a "hülyebunkó" hívását. Aztán egy nap eszembe jutott valami. Újra felhívtam, és hallottam ahogy mondja: "Halló". Kitaláltam egy nevet és udvariasan ezt mondtam neki: "Jónapot uram. A telefontársaság kereskedelmi osztályáról beszélek, és erdeklődni szeretnék, hogy hallott-e már cégünk hívószámkijelzési szolgáltatásairól?" Ő nemmel válaszolt és lecsapta a telefont. Gyorsan visszahívtam és ennyit mondtam neki: "Azért mert egy hülye bunkó vagy!" és letettem.

Az ok, amiért ezt megosztom veletek az, hogy megmutassam, ha valami igazán bosszant, akkor van mód tenni ellene valamit. Csak hívni kell azt a számot.

Egy másik nap egy idős nő elég sok időmet elvette, miközben próbált kiállni a parkolóból. Azt gondoltam, sosem fog már eltűnni onnan. Végül beindította a kocsit, és csigalassúsággal kigördült a parkolóhelyről. Kicsit hátratolattam, hogy legyen elég helye kikanyarodni. Nagyszerű, gondoltam. Végre elmegy. Amikor hirtelen a semmiből feltűnik egy fekete Camaro és beáll az én parkolóhelyemre! Dudáltam és ordítoztam, hogy nem teheti ezt velem, mert én voltam ott előbb. De a fickó csak kiszállt a kocsiból, tudomást sem véve rólam és besétált a bevásárlóközpontba. Ez a fickó egy hülye bunkó, gondoltam, ahogy nagyon sok hülye bunkó létezik a világban. Ekkor észrevettem egy cetlit a kocsi ablakán: "Eladó" és alatta a telefonszám. Felírtam a számot és kerestem egy másik parkolóhelyet.

Néhány nap múlva, otthon ülök az asztalom mellett. Miután hívtam a kedvenc "hülye bunkómat", eszembe jutott a másik telefonszám, és gondoltam, jobb, ha őt is felhívom. Néhány csengetés után felvette a telefont. Udvariasan mondtam: "Az eladó fekete Camaro ügyében telefonálok. Meg tudná mondani, hol nézhetnem meg a kocsit?" Így válaszolt: "Természetesen." Bediktálta a címet, egy sárga ház volt, és a kocsi a ház előtt állt. "Megtudhatnám a nevét?" kérdeztem. "Don Hansennek hívnak" válaszolta. "Mikor mehetnék át megnézni a kocsit?" kérdeztem. "Általában minden este itthon vagyok. Ugorjon be valamikor." "Rendben" mondtam. "Oooo, Don, mondhatok önnek valamit? Maga egy hülye bunkó!" és letettem. Ezután Don Hansen számát is beprogramoztam a gyorshívóba. Minden remekül ment. Ha bármi bajom volt, volt kéznél két hülye bunkó, akit hívhattam.

De néhány hónap múlva már nem volt olyan vicces az egész, mint kezdetben. Gondolkoztam egy picit, majd kitaláltam valamit. Először is felhívtam egyes számú hülye bunkót. Miután felvette, beleordítottam a telefonba a szokásost, de nem tettem le. Ekkor megkérdezte, hogy ott vagyok-e még, és kérte, hogy ne hívjam többet. "Szó sem lehet róla" mondtam. "Hogy hívják?" kérdezte. "Don Hansen" mondtam. Megkérdezte, hol lakom, erre bemondtam neki a címet, ahol a fekete Camaro parkol a ház előtt. "Azonnal odamegyek, Don. Legjobb, ha elkezd imádkozni" mondta. "Oh, most nagyon megijesztett, hülye bunkó" ordítottam, és letettem.

Ezek után felhívtam 2-es számú hülye bunkót. Szokásos hülyebunkózás után itt sem tettem le. Azt mondta: "Ha rájönnék, hogy ki maga...." "Akkor mit tenne?" kérdeztem. "Szétrúgnám a seggét" "Nos, itt a lehetőség. Azonnal átmegyek, hülye bunkó" és letettem. Ezek után felhívtam a rendőrséget, bemondtam a címet és mondtam nekik, hogy azon nyomban megölöm a buzi élettársamat, amint ő hazaér. Majd hívtam a 13-as Csatornét, hogy bandaháború van az adott címen. Ezek után én is odamentem a címre, hogy végignézzem az egész cirkuszt.

Örömmel töltött el, ahogy két hülye bunkó üti-vágja egymást egy csapat rendőr előtt, miközben a rendőrségi helikopter köröz a fejük fölött. Ez volt életem legnagyobb élménye.

Forrás: www.zotyo.hu/humor/bunko.htm

Vicces MÁV

Címkék: máv vicces szánalom

2009.06.19. 11:49

MÁV de vicces!

https://m.blog.hu/va/vastagbor/image/pix/2008_junius/K%c3%a9p021.jpg

 

https://m.blog.hu/at/atomblog/image/mav2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

https://m.blog.hu/me/megintallunkvazze/image/prekop.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

http://1.bp.blogspot.com/_tFCedfMbrXo/SimBjI85U6I/AAAAAAAAAf0/2znkWFkrD_M/s400/BKValien.jpg

 

 

(Na jól néznék ki, ha minden nyolcadik utasnak elnéznénk, hogy nincsenek jegye vagy bérlete.)

 

Diszkó patkányok 10

Címkék: diszkó szánalom patkány

2009.06.18. 23:22

Hát az biztos, hogy a csajok jobban voltak. (Eltudom képzelni azt az elvetemületet aki lefényépezte)

Hát reggel éhes lesz az ember a sok táncban (miért reggel? Mert ha már buli elött így néznek ki, akkot milyenek lehetnek utána...)

Erre én most mit mondjak. Kezdjük ott, hogy neked nem olyan elsőre, mint ha folytaná a gyereket? Szerintem a fotós a lehető legrosszabbkor jött, vagy vita, vagy folytás, vagy mind kettő, vagy ők alapból ilyen vidámak egy ilyen szuper helyen?

BKV figyelő

Címkék: bkv videó vicces szánalom

2009.06.18. 21:49

BKV figyelő, igen igen néha ilyet is fogok felrakni

Budapest TV 1

Címkék: budapest tv videó szánalom patkány

2009.06.18. 20:32

Erre mit mondjak, lesz belőle pár ilyen videó.

Megafos

Címkék: videó vicces szánalom

2009.06.18. 19:46

Csak hogy kis hangolat is legyen.

és végül valami extra

 

Diszkó patkányok 9

Címkék: diszkó szánalom patkány

2009.06.18. 19:22

Húhaaaaa! Nem semmmi csajok! Mit meg nem tennék, ha...

 ééééssss IGEN! Csak a nadrágomba ne nézzenek be...

Ez komolyan mondom, már-már művészi kép.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó jó, de bár csak fiúk lennének.

süti beállítások módosítása